Rövid tartalom Szerzője Süli Andrea, akinek eddig két képregényét olvashattuk: a Hódítót a Dharma 2-ben, az Álomutazó o. 42 című fesztiválos rögtönzést pedig a Nero Blanco Comix 4. számában. Kanon című munkája eredetileg a harmadik Dharma antológiában jelent volna meg, ám az
sajnos határozatlan időre el lett halasztva.
A történet szereplői a Rendet szolgáló Kanonok és a Káoszt hozó Disturbák. Vezéreik, Silver Stiletto és Saga ősi ellenségek, akik most mégis összefognak, hogy megint egyszer istent játszhassanak az emberek csatáiban.
A Kanon egyszerre akció-képregény és kissé filozófikus elgondolkodás a halhatatlság dilemmáján, miközben számos, sokak által kedvelt klasszikus és modern motívumot vonultat fel, legyenek azok a szép testek, a reneszánsz utálások, a Sivatagi Sas 0.50, vagy a komodói varánuszok.
Ez a honlap a képregénygyűjteményem katalogizálására és a megúnt, vagy feleslegessé vált képregényeim értékesítésének elősegítésére
jött létre, nem pedig anyagi haszonszerzés céljából. Az eladott képregények összértéke nem éri el a kereskedelmi mennyiséget!