ismertetők

2009.05.06

Last One

Iró: J. M. DeMatteis
Rajzoló: Dan Sweetman
Kiadó: Dc comics


Erről a hatfüzetes sztoriról nehezen írok. Nem tudom, már lassan 1 hónapja olvastam a füzeteket, de nagyon nehezen kattannak helyre a dolgok bennem.
 Mikor először 3-4 éve, olvastam őket, egy furcsa érzés motoszkált bennem. Űrt éreztem magamban, mikor erre a mini sorozatra gondoltam. Most hogy újra
elolvastam a sorozatot, valahol újra ezt az űrt érzem. 1 hónapnak kellett eltelni, hogy sikeresen összerakjam a dolgokat magamban, ezzel a művel
kapcsolatban.
Adott egy entitás. Hogy pontosan mi is ő, nem lehet tudni, csak annyit, hogy az Isten az ember előtt teremtette őt. Társai már mind meghaltak és ő él
már csak magányosan a Földön. A neve Myrwann. Az a  „Hobbija” hogy egy házban összegyűjt pár elesett embert, akiken segíteni próbál, hogy újra
visszataláljanak az életbe. A sztori elején találkozik Pat-tel, aki egy „átlagos” drogfüggő. Az ő életén próbál változtatni, és arra ösztönözni őt, hogy
 gyerekkori álmának a filmkészítésnek éljen. Ezt a helyzetet Pat nem bírja kezelni, újra droghoz nyúl és sikeresen taccsra teszi magát egy aranylövéssel.
Myrwann depresszióba zuhan, és meg sem állunk a végkifejletig.
A sztori dióhéjban ennyi lenne, de sajnos D. Matteisnek sikerül ezt elég elnyújtottan előadni. Érzésem szerint a hat füzet túl sok. Ezt a sztorit 4 füzetben kellett volna kiadni, mert a potenciál meg van benne. Nagyon jól és hihetően tárja elénk Myrwann alakját és nem emberi pszichéjét. Az általa összegyűjtött közösség tagjai is életszerűen vannak ábrázolva. Számomra a sztori legjobb része az, amikor Myrwann összeomlásakor elindul a szóbeszéd két szereplő között, és bár tudják, hogy ez nem lehetséges mégis eljutnak oda, hogy Myrwann az ördög. Nem is a karakterek ábrázolásával van gond, aokkal inkább azzal, hogy De Matteis megpróbál visszaemlékezéseket belecsempészni a sztoriba. De itt sajnos elveti a sulykot. Értem én, hogy ezzel akarja Myrwann motivációjának gyökereit megmutatni, de túlságosan elnyújtja, mert vagy 10 oldalt foglalnak el egy füzetből és olyan nagyon nem tesznek hozzá a sztorihoz, mintegy túlmagyarazzák azt. Végül durván ki is zökkentik a hangulatot.
Ezeket a visszaemlékezéseket jóval tömörebbre kellett volna írni. Ha gonosz akarnék lenni, akkor azt is mondhatnám, hogy De Matteis kitalált pár sztorit,
 amiből nem lehet egy komplett füzetet írni, ezért inkább berakta ide őket.
A rajzról nem akarok nyilatkozni, mert a megítélésre a sztori által kiváltott üresség erősen rányomja a bélyegét. Nem tudtam élvezni, sőt van egy kis
negatív ellenérzés is bennem emiatt.
Konkluzióként talán csak azt emelném ki, hogy egy kis szerkesztéssel, egy elég hangulatos sztori kerekedhetett volna ki belőle, ami most el van rejtve
a megvalósult műben. Csak néha csillan ki a zsenialitás belőle.

bad angel

Mercy

1993 DC/Vertigo
Író: J. M. DeMatteis
Rajzoló: Paul Johnson

Mercy. Jelentése: irgalom, jótétemény, kegyelem könyörületesség, szerencse, áldás. Amúgy itt egy lány neve, de ne rohanjunk előre!
Az egész egy középkorú úrral kezdődik. Éppen kórházban fekszik, kómában, ugyanis stroket kapott az irodában. A felesége kemény pénzt öl abba, hogy
különböző gépek életben tartsák. A való világban a kómából visszatért emberek, sokszor számolnak be arról, hogy látták, hogy mi történik körülöttük, úgy
mintha a szoba egyik sarkában lebegtek volna. A főhősünkkel is ezt történik. Ő is látja a környező világot, bár időérzéke egyenlő a nullával, szinte időn
kívüli állapotban leledzik. Nem érti, hogy miért él még. Ebben az állapotban talál rá a „lelke” az indus partján egy fiatal lány szellemre, kinek neve:
Mercy. Hősünk elkezdi követni őt és belecsöppen 3 történetbe. Egy család, egy dzsungelben élő fiú és egy öreg fekete nő életébe lát bele. DeMatteis nem a
szokásos, egy kerek történetet mesél el a végéig és utána meséli a következő séma szerint vezet végig minket a képregényen. Ő másként oldja meg,
formabontóbban. Így ugrálva a kórházi szoba és a történetek között. Közben hitelesen festve le egy haldokló ember pszichéjét, aki előbb zavarodottan, majd
dühtől elborultan szemléli a világot, hogy végül megbékéljen sorsával.
A rajzok fényképek alapján festettek. A hátterek elnagyoltak, vagy nincsenek is. A füzet képi világát két dolog határozza meg. Az egyik a keretek. Ebben a
képregényben az összes elképzelhető megoldással találkozhatunk (szabálytalan keret, átnyúlás keretek között, egy nagy képbe sok kis kép), de mégsem lesz
ettől kaotikus az egész. Nem tévedünk el olvasás közben és nem keressük hosszan, hogy melyik a következő képkocka.
A másik meghatározó dolog a színvilág. Minden egyes történetnek saját színvilága van. Így már látványra is elkülönülnek egymástól. Ráadásul a színek nagyon
is megerősítik a történet hangulatát, tovább mélyítve azt.
Ha nyitott vagy a spirituálisabb történetekre, és depresszív hangulat ellen keresel gyógyszert, akkor ne keress tovább. Ez a történet balzsam a lélekre. De
mielőtt még végleg elvesznék a hiperrelatívuszok halmozásába, inkébb csak annyit: vedd meg, olvasd és élvezd jótékony hatását!

bad angel

2009.04.10.

Realwords: Justice League of America

J. M. DeMatteis és G. L. Barr egy egészen kedves történetben hozza nekünk össze a jelenkori világunkat és az ismert szuperhős csapatot.
Hogyan? Egyszerűen!
A történet hősei gyerekkorukban imádtak JLA-set játszani. Remélem nem kell elmagyarázni, hogy ez mit jelent? Majd, ahogy az általában lenni szokott,
felnőnek és  szétszóródnak a szélrózsa minden irányába. Micheal/Superman angol tanár, egy kicsit belefásult munkájába. Karen/Wonder Woman egy tipikus
sikeres szingli ügyvédnő, sok pénzt keres, tökéletesre szabatja magát a plasztikai sebésszel és éli gondtalan életét. Richard/Batman sorozat producer, a
munkába menekül, megalkot egy sikeres sorozatot, ami később már nem elégíti ki 100%-osan. Nick/Elastic Man egy stand up comedy-s, akinek miután volt pár
felvétele Jay Lenoval, kiégett. Végül ott van Barnard/Atom, az egész sztorit a háttérből mozgató szereplő. Egy számítástechnikai vállalat tulajdonosa, a
világ leggazdagabb embereinek egyike. Ő hívja össze a régi csapatot Halloween napján New Yorkba, egy egész bizarr kalandra. Hőseink álruhában bolyonganak
fel-alá a városban, természetesen ki-ki a gyerekkori játéknak megfelelő szuperhős jelmezben. A bolyongás során megverik őket, összefutnak a szupergonoszok
egy csapatával, elrabolják őket, majd túljutva a felnőttkori beidegződéseiken képesek lesznek újra gyermekek lenni és változtatni az életükön. Mert minden
emberben ott van a gondtalan gyerek, amely különböző felnőttkori rárakodások miatt, nem tud kiszabadulni. Pedig néha ki kéne engedni, mert hihetetlen belső
energiákat képes felszabadítani egy-egy ilyen alkalom! Kirántja az embert a megszokott világából, egy új perspektívát mutatva, segít átlendülni egy vidámabb világba.
De nézzük a másik komponenst is, a rajzot! G. L. Barr rajzai nem olyan tiszták, fotó realisztikusak, mint egy mainstream szuperhős képregény. Elnagyolt vagy nem is megrajzolt hátterek és pasztellszínű „festmények” jellemzik a művet. A panelek furcsa benyomást keltenek, ugyanis az alkotó előszeretettel alkalmazza azt a módszert, melyben a párhuzamosnak tűnő keretek nem is párhuzamosak, hanem minimálisan egymás felé lejtenek. Ez egy furcsa, bizonytalan érzést kelt, tudat alatt, az emberben. Mint mikor valami optikailag trükkös képet néz az ember, és először nem érti, hogy mi zavarja őt. Ez a megoldás ad egy kis irracionális hangulatot az egész képi világnak, ezzel is kibillentve az embert a megszokott állapotából.
Érzésem szerint, amúgy ehhez a képregényhez nem lett volna szükség a JLA-re, mert nélküle is tökéletesen működött volna a sztori, bár jóval nehezebben lett
volna eladható, de még az sem biztos, hogy megjelenhetett volna. De hát ez legyen a legnagyobb baj! Ettől még nagyon is élvezhető a mese.

bad angel